2016. szeptember 9., péntek

Ferlingné Csányi Edit - Játsszunk együtt 1-2_Képességfejlesztő játékok 5-6 éves gyerekek számára


https://drive.google.com/file/d/0BwZWDohTfbgDbHJjQlN1SGktQjA/view?usp=sharing&resourcekey=0-1wYd8E5Bgmd7p-XlSm6AGw


https://drive.google.com/file/d/0BwZWDohTfbgDbFRRT3R6OGZBZEk/view?usp=sharing&resourcekey=0-3Bw7FJeEC4pi56j4eymmCQ

2016. július 27., szerda

Kísérletek gyerekeknek_Vízidomár

A tévében van olyan rajzfilm, amiben földidomárok, léghajlítók és vízidomárok vannak. Egy alkalommal azt mondtam a gyerekeknek, hogy ők is lehetnek vízidomárok. Persze rögtön azok akartak lenni! Így fogtunk egy műanyag vonalzót, és kimentünk a fürdőszobába. A vonalzót egy papírlappal megdörzsöltük, majd kicsit megnyitottuk a csapot, (csak kis sugárban folyjon) és közelítettünk a vonalzóval a vízsugárhoz. A víz elhajlik.

A víz dipólusos molekulákból áll, vagyis van egy negatív és egy pozitív pólusuk. A vonalzó a dörzsölés hatására feltöltődik, így ha a vízhez közelítjük, a víz molekuláit az elektromos mező maga felé vonzza.

Auditív figyelem_teszt

A figyelem az ingerek szelektálásának képessége.
Az auditív figyelem az, amikor a bennünket körülvevő világ hangjai között szelektálunk: van, amit meg akarunk hallani, és van, amit nem…bárcsak ennyire egyszerű lenne!

Állj meg egy percre, és gondold végig, mikor voltál utoljára órákig csendben…

Nem szólt a rádió, nem csengett a telefonod, nem kért inni a gyerkőc, nem szirénázott a mentő, nem bőgött fel egy motor, nem ment a mosógép, és még sorolhatnám…
Mi egy kisváros szélén lakunk, és panaszra igazán nincs okom. De bizony, ha csendet szeretnék, azért meg kell dolgoznom…

Amíg pedig zaj vesz körül, folyamatosan dolgozik az agyad:

Minden pillanat egy döntés számára:
  • ez a mosógép, nem fontos
  • ez a szomszéd fűnyírója, nem fontos
  • ez a gyerek, nem fontos, majd iszik egyedül
  • ez is a gyerek, hűha, ez fontos, a lekváros polcon matat 🙂
  • ez a telefon, ez a kutya, stb, stb

És nincs ez másképpen a gyerekeknél sem!

Bizony, gondold meg, bekapcsolod-e a tévét csak úgy, háttérzajnak! A rengeteg háztartási eszköz zúgása, a tévé hangjai mind mind feleslegesen dolgoztatják gyermekeink érzékszerveit, tompítják érzékeiket. Később is nehezebben szelektálnak majd számukra fontos és nem fontos zajok között.
A sok-sok gép hangja helyett próbáljatok meg a nyár különleges hangjaira figyelni!
Érdemes ezeket megnevezni, és ha van a telefonodon hangrögzítő, vedd is fel a saját nyaratok emlékezetes hangjait!
és persze a strand hangja
Szép emlék lesz ez majd télen, mikor a nyaralás képeit nézegetitek!

További 5 játék, mellyel a hallási figyelmet fejlesztheted:


1. Válaszd ki a gyermeked kedvenc meséjét! Keress benne egy szót, ami gyakran előfordul! Kérd meg a gyermekedet, hogy amikor ezt a szót hallja a mese közben, koppintson egyet az asztalon!

2. Készítsetek hangmemorit!

Ötletek gyerekeknek

1. Először is hatékonyan fejleszti a finommotorikus képességeket, hiszen a tojásbelsőket nyitni-csukni nem egyszerű egy kisgyermeknek! Rendezzetek nyitó-versenyt! Egy perc alatt ki tud több tojásbelsőt kinyitni?
2. Számolós társasjáték: egy dobókockára lesz még szükségetek: a játékosok felváltva dobnak, a dobásnak megfelelő számú belsőt kell kinyitni. 10 dobás után kinek lesz több nyitott tojásbelsője?
3. Hang – memória: töltsd meg a tojások belsejét! Zárd be a tojásokat! Rendezzetek memória-játékot! Mivel tölthetitek meg a tojások belsejét?
Néhány ötlet: liszt, rizs, aprópénz, parafadugó, víz, papírgalacsin, szívószál darabok, gyöngy, lencse, bab, milton-kapocs, tökmag, stb

3. Írj össze 10-15 hasonló hangzású szópárt, és írd fel egy-egy kártyára! Hzzatok belőle felváltva, és beszéljétek meg, melyik mit jelent! pl.: toboz-doboz, lukas-lugas, kéz-géz, vagon-vakon, görög-körök, kém-gém, kép-gép, stb

4. Vegyél elő olyan dolgokat, amelyek hangot adnak: kulcstartó, mobiltelefon, pohár kiskanállal, papír, könyv, ceruzahegyező, stb
Kössétek be a gyerkőc szemét, és utána adjatok hangot az előkészített tárgyakkal. Neki kell kitalálnia, melyik tárggyal adtátok a hangot. Utána cseréljetek szerepet!

5. Teve tuvudsz ivígy beveszévélnivi? Avakkovor tavanivitsd meveg ava gyeverevekevedevet ivis! Beveszévélgevessevetevek ivígy pávár peverevercivig!

Forrás: www.gyereketeto.hu