Zelk Zoltán: A három nyúl

Egyszer régen, nagyon régen,

zúgó erdő közelében,

három nyulak összegyűltek,

selyemfűre települtek,

ottan se ültek sokáig,

talán csak egy fél óráig,

amikor felkerekedtek,

hogy már végre hazamennek,

egy szarka felettük szállott

s felkiáltott: -Mit csináltok?

Mit csináltok, három nyulak?

Úgy ültök ott, mint az urak --

- Úgy, úgy bizony, mint az urak! -

felelték a három nyulak.-

Ezután már urak leszünk,

ebédre rókahúst eszünk!

Nem fogjuk az időt lopni,

most indulunk rókafogni! -

Csacsi szarka, nem elhitte?

Repült is már, a hírt vitte,

s buta róka is elhitte.

De hát hogyne hitte volna,

akármilyen ravasz róka,

mert a szarka így kiáltott:

-Egy jegenye fölött szállok,

mikor lenézek a földre,

három nyulak ülnek körbe.

Összebújva tanácskoznak -

Jaj, mekkora nyulak voltak!

Jaj, mekkora fejük, szájuk,

a medve egér hozzájuk!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak rókát esznek - -

Ennek a fele se móka!

Szedte is lábát a róka.

Futott ki az erdőszélre,

csak mielőbb odaérne!

Hát amint ott futott, szaladt,

szembe vele farkas haladt:

- Szaladj te is, komám, farkas,

jaj, mit láttam, ide hallgass!

az erdő közepén jártam,

most is borsódzik a hátam,

sosem láttam ilyen szörnyet,

ottan ültek három szörnyek!

Három nyúl volt, és akkora,

fél méter is volt egy foga!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak farkast esznek -

No hiszen egyéb se kellett,

a farkas is futni kezdett,

a rókával versenyt futott,

majdnem az orrára bukott!

Addig futott, amíg szembe

nem jött vele egy nagy medve:

a medve így szólongatta:

-Hova szaladsz, farkas koma? -

- Medve komám, ne is kérdjed,

szaladj, ha kedves az élted!

Erdő közepiben jártam,

jaj, mit láttam,

jaj, mit láttam!

Három nyulak ottan ültek,

éppen ebédre készültek.

Akkora volt foguk, szájuk,

kisegérke vagy hozzájuk!

Hát még miről beszélgettek?

Hogy eztán csak medvét esznek! -

Egyébre se volt már kedve,

szaladni kezdett a medve.

Elöl róka, hátul medve,

közben a farkas lihegve.

Így szaladtak erdőszélre,

szomszéd erdő közepébe.

Szaporán szedték a lábuk,

szellő se érjen utánuk -

Amíg futottak lihegve,

egy vadász jött velük szembe.

Nézi is őket nevetve:

együtt szalad róka, medve -

-No hiszen, csak ne nevessél,

vigyázz, nehogy bajba essél!

Szaladj inkább te is erre! -

kiáltott rája a medve. -

Az erdőben három szörnyek,

puska sem öli meg őket.

Három nyulak, de akkorák,

nem láttam még ilyen csodát! -

Szedte lábát a vadász is,

eldobta a puskáját is.

Ijedtében megfogadta,

most az egyszer érjen haza,

csak ne falják föl a szörnyek,

sohase vadászik többet -

Ezalatt a nyusziházban,

fűszálakból vetett ágyban

három nyuszi aludt szépen,

összebújva békességben -

Felolvasás közben a gyerekeknek annyi vonalat vagy pöttyöt kell rajzolni amennyiszer a versben hallja az állatot!

Letölhető pps diavetítés:

https://docs.google.com/presentation/d/0BwZWDohTfbgDWENOVnNPYldleFU/edit?usp=sharing&ouid=118015973738094079747&resourcekey=0-nzzeo0aMBNLcdugBdFBD0w&rtpof=true&sd=true

Egyéb nyuszis versek-mesék pps-ben diavetítésben:

https://drive.google.com/drive/folders/0BwZWDohTfbgDSFZNVDhXdThKRUk?resourcekey=0-rI6VU8_do8vgRc3HEZWokg&usp=sharing

Húsvéti mesék

Húsvéti versek

Letölthető tavaszi ablakdíszek

Innen letölthető ablakdíszek:

https://copy.com/6uIDsUV3f3nTE6yA

Jenny Han - Nyár trilógia 1-2-3 rész

Csak rá kell nézni és el kell olvasni a fülszöveget ennél a könyvnél, hogy megjöjjön az első benyomás. Ez a regény nagyon cuki és könnyű lesz. Ha ez a gondolatunk - és ilyenre vágyunk - akkor nem fogunk csalódni. Belly nyara kellemes kikapcsolódást ígér, csipetnyi komolyabb mondanivalóval és sok-sok érzelemmel. Fiatal lányoknak, a gyermeküket megérteni vágyó lányos anyukáknak és lélekben tinédzsereknek ajánlott.

A cím ugyan egy nyár történetét ígéri, de ez mégiscsak egy fiatal élet története. Belly gyakorta visszaemlékezik a korábban a tengerparton töltött évekre és így jobban megismerhetjük őt és a kapcsolatát a fiúkkal. Apropó a fiúk, mindig is vonzott az ilyen testvérek közötti szerelmi háromszög, de akiket a nagy romantikus drámázás és pasik között őrlődés zavar, azokat megnyugtatom, hogy itt nincs ilyen. Belly választása egyértelmű, még akkor is ha egy második, és aztán egy harmadik srác is belép a képbe. Merthogy Belly megszépült, tehát gyűlnek a pasik. Szó sincs itt nagy makeoverről, egyszerűen csak annyi történt, hogy Belly, aki mindig is fiúk között forgolódott és amolyan tomboy volt, most kezdett el komolyabban érdeklődni a fiúk iránt. És ez úgy látszik mágnesként vonzza az ellenkező nemet.

Most kicsit úgy állítottam be, mintha Belly nagy vamp lenne, de erről szó sincs. Az egény könyv ártatlan és kedves, az első szerelem és a felnőtté váláskor fellángoló érzelmek köré épül. Belly kedves karakter, bár belőlem nem sok érzelmet váltott ki. Szívesen olvastam, mert okos és szellemes és nagyon jól kezeli a fiúkat és a velük kapcsolatos érzéseit. Sosem megy át se csábítóba, se drámakirálynőbe, végig szerethető és valódi marad, számomra mégis egy kicsit egyszerű volt. A fiúk azonban igen izgalmasra sikerültek. Mind más temperamentummal és hozzállással, de abban egyetértenek, hogy Belly a barátjuk... vagy valami több. Különösen tetszettek a nem mindennapi nevek - Jeremiah és Conrad esetében.

Abból a tekintetből is egy nyári regénynek tekinthetjük, hogy egy olyan helyszínen és közegben, élethelyzetben történnek az események, amik egy kicsit különválnak a karakterek valódi életétől. Szinte semmit sem tudunk meg arról, hogy hogyan élnek otthon, mert ahogy leérnek a partra elszakadnak a másik életüktől, és csakis az számít ami ott történik. Azért kíváncsi lettem volna, hogy a fiúk, Conrad és Jeremiah hogyan élnek és viselkednek az otthoni körülmények között. Cousins Beach és a tengerparti ház mintha egy másik univerzumot jelentene nekik.

A laza nyári hangulat és a feltörő tinédzser érzelmek mellett azért van egy komolyabb vonulata is a könyvnek, ami rányomja a bélyegét a befejezésre és máris nem csak egy strandolvasnivalónak látszik a könyv. A befejezés figyelemfelkeltő, de nem cliffhanger, ugyanakkor azt éreztem, hogy ennek a történetnek koránt sincs vége és én kíváncsi vagyok a folytatásra. Leginkább egy olyan folytatásra, ami most a való életben játszódik.

Summa: kellemes és gyorsan olvasható rövid regény az első szerelemről, egy lány felnőtté válásról és egy nyárról, ami megváltoztatja az életét.

Forrás: http://nemharapa.blogspot.hu/2014/04/a-nyar-amikor-megszepultem-blogturne.html

Le lehet tölteni a három kötetet a következő linkről:

https://copy.com/aeeBPChmxVO3wT2V

Márciusi mesék

Tordon Ákos: A mézeskalács huszár

Volt egyszer egy huszár. Mézeskalács huszár. Mézeskalácsból volt a csákója, csizmája, kardja, paripája. Mézeskalácsból volt a szíve is, mégis megdobbant, amikor Napsugár kisasszonyt megpillantotta. Nyomban megszerette, feleségül kérte.

De Napsugár kisasszony csak kacagta. Kacagta alkonyatig rendületlen, s akkor elillant a többi napsugárral.
- Hej-haj! – búsult a huszár, és mézeskalács szíve akkorát dobbant bánatában, hogy a jegenyefa hegyén üldögélő Hold is meghallotta.

- Mi baj huszárom? – kérdezte részvéttel.

- Feleségül kértem Napsugár kisasszonyt – panaszolta a huszár -, de ő hallani sem akar rólam.

- Bizony nem csodálom, a Napsugár kisasszonykák mind rátartiak – felelte a Hold. – Kevesellik a magadfajta mézeskalács huszárokat… Az én leányaim szerényebbek…

A szende Holdsugár kisasszonykák ott táncoltak szemlesütve a Mézeskalács huszár előtt. De az meg sem látta őket, egyre csak a Napsugár kisasszonyra gondolt.

A legkisebb holdsugárka megsajnálta, s így szólt hozzá:

- Ismerem jól a Napsugár kisasszonyodat. Ha azt akarod, hogy a feleséged legyen, el kell őt kápráztatnod csodálatosnál csodálatosabb hőstettekkel!

Több se kellett a huszárnak! Megsarkantyúzta a lovát, s elvágtatott a legnagyobb csata kellős közepébe. Olyan vitézül verekedett, hogy csata után annyi kitüntetést kapott, hogy még a lovának is jutott belőle!

Elő is léptették tábornokká nyomban, s hozzá akarták adni feleségül a császár legkisebb leányát, de a Mézeskalács huszár nem ment el háztűznézőbe a császár udvarába, helyette a felkelő nap felé sarkantyúzta lovát.

A kényes – fényes Napsugár kisasszony táncos léptekkel indult a földre, ám útközben nagy fekete felhő állta el az útját, és várába zárta. Ki tudja meddig raboskodott volna ott, tán meg is őszül a raboskodásban, ha a Mézeskalács huszár ki nem szabadítja.

- Köszönöm, hős vitéz! – nyújtotta ujja hegyét megmentőjének Napsugár kisasszony. A sok kitüntetés miatt nem ismert rá a Mézeskalács huszárra.

- Szólj, mit kívánsz hősi tettedért!

- Kívánhatok – e mást – válaszolta a Mézeskalács huszár -, mint amit tegnap kívántam: azt, hogy légy a feleségem!

- Ó, hát te vagy a kis Mézeskalács huszár? – húzta el száját Napsugár kisasszony, és kacagni kezdett.
- Ne kacagj ki, komolyan beszélek! – kérte a Mézeskalács huszár.

- Jól van. Én komolyan beszélek – komolyodott el Napsugár kisasszony. – A feleséged leszek, ha holnapra tükörre cseréled ki a szívedet érettem!

- Kicserélem – felelte a huszár, és elvágtatott mézeskalács lován. Sorra járta a mézeskalácsosokat, de csak a százegyedik mutatott hajlandóságot, hogy tükörszívre cserélje ki a szívét.

Azóta a tükörszívű Mézeskalács huszár a világot járja, megtalálhatjátok őt minden vásárban, hiszen messzire csillog a tükör a szíve helyén. Az aranyfényű Napsugár kisasszony is ott kelleti magát a tükrös mellű huszár előtt, de hiába, mert a huszár azon minutumban, hogy tükörré cserélte el a szívét, elfeledte őt mindörökre.

Bolond Istók generális

Egyszer volt, hol nem volt, volt egyszer egy Bolond Istók nevű legény. Egyik nap gondolt egy nagyot, és elhatározta, hogy beáll katonának.

El is ment a kaszárnyába és jelentkezett a főkapitánynál.

-          Főkapitányúr! Bolond Istók alázattal jelentkezik katonának.

Be is vették, de harmadnapra hazaeresztették.

Mert mindent fordítva csinált, amit mondtak.

Ha azt mondták: jobbra fordulj! – ő balra fordult.

Ha azt mondták: állj! –akkor ő leült a földre.

Ha azt mondták: előre! – akkor Bolond Istók visszahátrált.

Eleinte pofozgatták, bezárták, koplaltatták. Utóbb aztán megkérdezték tőle, hogy miért csinál mindent fordítva.  

-          Azért  – mondta büszkén Bolond Istók-, hogy az ellenség megzavarodjon.

-          Mert ha az ellenség meghallja, hogy nekünk jobbra kell mennünk, akkor ők minden puskával jobbra fognak lőni. De ha és fordítva teszek mindent, akkor az ellenség nem bír követni és összezavarodik.

Ez egyáltalán nem tetszett sem a főkapitánynak, sem pedig a többi katonának.

Ezért hát elküldték.

Gondolta Istók: azért mégis megmutatom, hogy nekem van igazam.

Hazament a falujába és összehívta a cimboráit.

-          Csináljunk – mondotta – olyan hadsereget, amilyen még sose volt a világon.

-          Én leszek a generális.

Amit én mondok ti  mindig fordítva teljesítsétek.

Azzal elkiáltja magát: - kezeket le!

Erre mindenki felemelte a kezét.

-          Jobbra nézz!  Erre meg mindenki balra nézett

-          Előre – mindta Istók! Mindenki hárta felé ment.

Egyszer a főkapitány és a serege Bolond Istók falujában masírozott. Amint meglátták Istók furcsa hadseregét majd megpukkadtak a nevetéstől.

Kíváncsiak vagytok gyerekek milyen nehéz dolga volt Bolond Istók seregében szolgálni?

(Aki nem lép egyszerre kiszámolóra)

Próbáljátok meg ti is! Válasszatok magatok közül egy Bolond Istók generálist.

Aki elhibázza a parancs teljesítését, zálogot ad, vagy kiesik.

Az ember a legerősebb (magyar népmese)

Szomorúan kullogott a farkas az erdőben, fülét-farkát leeresztette, s mind csak a földet nézte. Észre sem vette, hogy szembejön a medve; csak akkor nézett fel ijedten, mikor a medve köszönt:
- Jó reggelt, farkas koma!
- Adjon isten, medve koma! - fogadta búsan a farkas.
- Hát neked mi bajod? Olyan szomorú vagy, mint a háromnapos esős idő!
- Hagyd el, medve koma, ne is kérdezd! Nem látod: fejem, nyakam, oldalam csupa vér!
- Az ám, farkas koma, talán bizony verekedtél valamelyik atyádfiával?
- Dehogy azzal, dehogy azzal. Az emberrel akadtam össze, de meg is jártam. Cudarul megtépázott.
A medve nagyot kacagott.
- Szégyelld magad, farkas koma! Hát még az ember is valami? No, nekem a fél fogamra sem volna elég.
Mondta a farkas:
-Ne bízd el magad, medve koma! Bizony mondom neked, hogy az ember a legerősebb állat a világon. Én tudom, mert én próbáltam.
- Hogyhogy?
- Hát csak úgy, hogy bementem a faluba, hátha akadna egy kis báránypecsenye. Az ám, csak hogy a kutya észrevett, s ámbátor atyafiságban volnánk, elárult a gazdájának, az embernek. Az ugatásra kijött a gazda, s valami fokossal vagy mivel úgy eldöngetett, hogy alig tudtam elvánszorogni.
- Már én mégiscsak azt mondom - erősködött a medve -, hogy fél fogamra sem elég az ember.
- Én meg azt mondom, hogy az ember a legerősebb állat.
- Szeretném látni!
- Azt ugyan megláthatod!
Fogta erre a medve, kitépett egy bokrot, s miszlikbe tépte-szaggatta.
- Nézd, farkas koma, így tépném össze az embert!
- Meghiszem azt, komám, csakhogy az ember nem hagyja magát, mint a bokor.
- Hiszen ne hagyja, úgyis összeszaggatom.
- Nem hiszem, komám.
- Nem-e? Fogadjunk!
- Itt a kezem, nem disznóláb!
- Itt a talpam, ez sem disznóláb!
Fogadtak egy nyúlban, azzal behúzódtak egy bokor mögé, úgy várták, hogy jön-e arrafelé ember.
Amint ott vártak, várakoztak, leskelődtek, arra jött egy gyermek. Kérdi a medve.
- Ez az ember, farkas koma?
- Nem.
- Hát mi?
- Ez még csak lesz ember.
Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím arra jött egy öreg koldus.
- Hát ez ember-e?
- Nem.
- Mi hát, ha nem ember?
- Ez csak volt ember - mondta a farkas.
Tovább vártak, várakoztak, leskelődtek, s ím, egyszerre csak jő egy huszár a lován.
- Hát ez mi? Ez csak ember?
- Ez már ember! - mondotta a farkas.
A medvének sem kellett több, kiugrott a bokor mögül, s útját állotta a huszárnak.
- Ejnye, aki áldója van! - rikkantott a huszár. - Félre az utamból! Király katonája vagyok!
A medvének ugyan mondhatta, nem állott az félre. Bizony, ha nem állott, a huszár előrántotta kétcsövű pisztolyát a nyeregkápájából, s piff-puff! - kétszer a medvére lőtt. Találta is mind a kétszer, de ez a medvének csak annyi volt, mintha vackorral dobták volna meg, el sem mozdult a helyéről, csak egy kicsit megrázta a bundáját.
- Hiszen megállj - rikkantott a huszár -, majd megberetvállak én!
Azzal kihúzta a kardját, s többször is rácsapott jó éles lapjával.
A medvének ez éppen elég volt, szörnyű bőgéssel, ordítással megfutamodott, nem nézett árkot-bokrot, futott az erdőn át, mintha szemét vették volna, s meg sem állott míg a barlangjáig nem ért.
Sok-sok idő telt el, míg megint talpra állt, s kimozdult a barlangjából. Amint ment, mendegélt, hát először is kivel találkozik? Bezzeg, hogy a farkassal.
- No, komám - mondta a farkas -, megnyertem a fogadást!
- Megnyerted, koma, meg; ne félj, amint erőre kapok, megadom a nyulat.
- No, ugye, hogy az ember a legerősebb állat?
- Igazad van, farkas koma, az ember a legerősebb állat. Azt már nem hittem volna, hogy csúffá tegyen. Mire észrevettem volna magamat, kétszer a szemem közé köpött. No, hiszen ettől még nem ijedtem meg, de mikor kirántotta azt a fényes nyelvét, s azzal elkezdett nyalogatni - már ennek fele sem volt tréfa. Szégyen a futás, de hasznos, elszaladtam biz én!

Március 15 gyerekszemmel :-)

1. változat

Fontosnak tartom, hogy a gyerekeim pontosan tudják, hogy melyik ünnepnapon mit ünneplünk. Nem szeretném, ha az ünnepek csak arról szólnának nálunk, hogy “húú, de jó, ma nem kell suliba menni!” stb.

Szeretném, ha pl. karácsonykor a gyerekeim pontosan tudnák, hogy mit ünneplünk, magának az ünnepnek a történetét, ne csak azt, hogy jön a Jézuska és hozza az ajándékokat. Ezt így szeretném az összes keresztény és nemzeti ünnep esetében is.

Hál’ Istennek, az óvodában már a kiscsoportban is megpróbálnak a gyerekekkel beszélni arról, hogy pontosan mit ünneplünk, mi történt március 15-én, zászlókat festenek, kokárdákat készítenek, esetleg elkirándulnak valamelyik szoborhoz “megemlékezni”. De számomra fontos, hogy tőlünk is hallja, lássa, hogy tőlünk is megkapja ezt a “csomagot”.

Ma ünnepnap van, március 15-e. Tudod, hogy miért viselünk piros-fehér-zöld zászlócskát a kabátunkon? Az ünnep miatt. Mert így emlékezünk meg mi magyarok arról, amik sok-sok évvel ezelőtt, pontosan 1848-ban, ugyan ezen a napon, március 15-én történt.

Több mint 160 évvel ezelőtt Magyarországon egy csúnya, pöffeszkedő császár uralkodott. Ő volt Magyarország királya, aki igazságtalan törvényeivel sanyargatta, bántotta azokat az embereket, akik itt éltek.

Az embereknek, vagyis a népnek már nagyon elege volt ebből a gonosz királyból, és úgy döntöttek, hogy nem hagyják magukat tovább és szembeszállnak vele. A császár nem is magyar volt, hanem egy külföldi, egészen pontosan egy osztrák király.

Akkoriban élt Budapesten egy ifjú legény, akit úgy hívtak, hogy Petőfi Sándor. Petőfi Sándor egy magyar költő volt, aki nagyon sok szép verset írt, amit te is fogsz majd tanulni, amikor iskolás leszel.

Szóval ez a fiatal költő a barátaival egy kávéházban találkozott, amit úgy hívtak, hogy Pilvax kávéház. Itt hosszasan beszélgettek, hogy mennyire elegük van már a gonosz császár sanyargatásaiból, és elkezdtek terveket szövögetni arról, hogyan tudnák legyőzni őt, megszabadulni tőle.

A beszélgetés folyamán összegyűjtötték és 12 pontban leírták, hogy mik azok, amiket ők szeretnének a saját hazájukban, Magyarországon, de ez a csúnya császár nem enged meg nekik. Vagyis megfogalmazták, hogy mit szeretne a magyar nép.

Miután ezt megfogalmazták, elmentek vele a Landerer-nyomdába és kinyomtatták sok-sok példányban. Petőfi Sándor fiatal barátaival elkezdte osztogatni a 12 pontot a járókelőknek, és egyre többen, egyre lelkesebben csatlakoztak hozzájuk.

Végül mindannyian elmentek a Nemzeti Múzeumhoz, ahol Petőfi Sándor a legfelső lépcsőfokra állva, hangosan elszavalta a Nemzeti dal című versét:

“Talpra magyar, hí a haza!
Itt az idő, most vagy soha!
Rabok legyünk vagy szabadok?
Ez a kérdés, válasszatok!
A magyarok istenére
Esküszünk,
Esküszünk, hogy rabok tovább
Nem leszünk!”

Ezt a szép verset ujjongással fogadták az emberek és nagyon belelkesültek tőle. Úgy gondolták, valóban itt az idő arra, hogy legyőzzék a gonosz királyt, megszüntessék a sanyargatásait és szabadon élhessenek tovább.

A vers után felolvasták a 12 pontot az embereknek.
Ezek után már annyira belelkesültek az emberek, hogy mindenki egyetértett abban, hogy a 12 pontban megfogalmazott követeléseiket el kell vinniük az osztrákoknak.

A 12 pontot el is juttatták a császár embereihez, akik a tömeg ellen nem tudtak mit tenni, elfogadták és megadták magukat. Petőfiék, a nép nagyon boldog volt, hiszen győztek, győzött a forradalom. Pár napra rá megalakult az első magyar független és felelős kormány, amelyik már nem az osztrák császár parancsai szerint működött, hanem a magyarok érdekeit nézte.

Petőfi és fiatal barátai, a nép ezen a napon kitűzték magukra a magyar zászlót és ezért hordjuk mi is minden évben március 15-én a nemzeti színű kokárdát a szívünk felett, hogy emlékezzünk az ők bátor hőstettére, amit Magyarországért, a szabadságért tettek.

Nyilván még pici ahhoz, hogy az összes nevet megjegyezze (ezért nem is sorolok fel mindenkit a mesében), de később a történet már nem lesz ismeretlen neki. Miközben meséltem neki, rengeteg kérdése volt, és érdeklődéssel hallgatta a válaszaimat.

Tudjuk, hogy a valós történelemben sajnos nem sokáig maradt fent ez a rendszer, de egy kisgyermeknek még fontos a happy end, így nem mesélem tovább a történetet. Különben is, március 15. a hősök bátorságáról és a hazafiasságról szól, így egyelőre elég, ha eddig ismeri a történteket.

Forrás: http://anyazon.hu/mese-a-gyereknek-marcius-15-rol/

2. változat

Elmesélhetitek, hogy nagyon régen az itt élő embereknek egy császár parancsolt. (A török császár már ismerős fogalom a számukra a “Kiskakas gyémánt félkrajcárja” című meséből.) Ez a császár sajnos nem volt jó és igazságos uralkodó. Nagyon sok ember szegénységben, elégedetlenségben élt.  Egy napon – éppen március 15-én – egypár fiatalember elhatározta, hogy ennek véget kell vetni. Ők voltak azok, nézd csak!

Egy kávéházban összegyűltek és leírták egy papírra, mit is szeretnének a magyar emberek. Aztán nagy örömmel elindultak a nyomdába, hogy kinyomtassák, amit kitaláltak. Szerették volna, ha mindenki elolvassa! Szakadt az eső, ők mégis lelkesen mentek, és az utcán egyre többen csatlakoztak hozzájuk. A végén már rengetegen voltak, nagy tömeg hömpölygött a téren.

Petőfi Sándor elszavalta az előző nap írt versét: “Talpra magyar, hí a haza, itt az idő, most, vagy soha…!” Az embereknek nagyon tetszett a költemény, tapsoltak, kiabáltak, éljeneztek!
A császár, amikor megtudta, hogy el akarják őt küldeni, katonákat hívott össze és megtámadták a magyar embereket. De a magyar férfiak sem hagyták magukat, nagyon bátran szembeszálltak a császár katonáival és addig harcoltak bátran, ameddig csak tudtak! Ezekre a bátor magyar huszárokra emlékezünk március 15-én!

 KOKÁRDA

A magyar kokárdát március 15-én, az 1848-49-es forradalom és szabadságharc kezdetét jelentő pesti forradalom évfordulóján szokás viselni. A magyar hagyomány szerint a pesti radikális ifjúság vezérei Petőfi Sándor és Jókai Mór szerelmeiktől, Szendrey Júliától illetve Laborfalvy Rózától kaptak nemzetiszínű kokárdát a forradalom estéjén. A francia kokárdától eltérően nem kalapra tűzték, hanem a kabát hajtókájára vagy mellrészére a szív felőli oldalon.

VERSEK:

Faltysné Ujvári Anna: Magyar vagyok

Az én népen neve: magyar.
Jelünk: piros-fehér-zöld.
Hogy én magyar gyermek vagyok,
Engem büszkeséggel tölt.
Az én hazám: Magyarország-
Bölcsőhelyem, otthonom,
Gyarapítom, vigyázok rá,
Tönkretenni nem fogom.
Az én édes anyanyelvem-
Édesanyám bízta rám-
A nagyvilág legszebb nyelve.
Bízzál bennem kis hazám!

Szepsy Eleonóra: Március15.

Nemzetiszín kokárdával
Ünnepelünk e napon.
Itt díszlik a szívem fölött,
Büszke vagyok rá nagyon.
Régen volt. A fiatalok
szabadságot akartak,
Jobb életet mindenkinek..
Énekeltek, szavaltak.
Szabadságharc lett belőle,
Odaveszett sok élet..
A hősökre emlékezünk,
Nekik zengjen az ének.

Márciusi 15-re

Lobogva lengeti zászlóinkat,

a friss márciusi szél.

Hőseinkre emlékezünk,

kik meghaltak a Hazánkért.
Sok-sok évvel ezelőtt
Petőfi Sándor szavalt,
s buzdította harcra,
az ébredő magyart.
Verse, az ifjak szívében
meghallgatásra talált.
Kossuth Lajos seregében
sok fiatal harcba szállt.
Dobpergős csatákban
ontották drága vérüket.
Szabad hazáért harcoltak,
de végül, - minden elveszett.
Emléküket megőrizzük,
hős tettüket nem feledjük,
alázattal fejet hajtunk
minden évben,
márciusnak idusán.

Forrás: Dévényi Zsófia (kreatív fejlesztés)